A látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából, Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből

a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából

AZ ÉRTELMI FEJLŐDÉS A pszichológia alapkérdései az értelmi fejlődés kapcsán Mind az európai, mind a laikus gondolkodásban hosszú hagyománya s ma is élő nyomai vannak annak a felfogásnak, mely szerint az újszülött tudás nélkül jön a világra, noha mintegy készen vannak a fejében a tudást elsajátító pszichés mechanizmusok, az értelmi fejlődés pedig egyfajta mennyiségi növekedés, és a felnőtt megismerő- intellektuális folyamatai lényegüket tekintve azonosak a gyermekéivel.

A különbség pusztán mennyiségi: a felnőttnek több a tudása. Mindez kiegészült általában azzal a feltételezéssel, hogy az emberi elme, az emberi megismerőműködések egységesek — a világ bármely aspektusáról is legyen szó, ugyanazok a folyamatok zajlanak a gyermek és a felnőtt fejében. Mindezek a tételek ma a kognitív fejlődéslélektan legalapvetőbb vitakérdéseihez vezetnek bennünket, s noha nincs végleges és részleteiben kidolgozott válasz ezekre a kérdésekre, ma — mint azt az alábbiakban röviden bemutatjuk — lényegesen összetettebbnek és egyben árnyaltabban látjuk a gyermeki megismerés természetét és fejlődését, mint korábban.

a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából

Mielőtt a gyakorlatban is fontos részletek felé fordulnánk, tekintsük át röviden azokat az alapvető kérdéseket, amelyeket fent már megelőlegeztünk, s amelyek a mai kognitív fejlődés-lélektani vizsgálódások legátfogóbb dilemmáit ragadják meg. A hosszú múltra visszatekintő vita nemcsak a kutatók számára fontos.

Hiszen ha a gazdag szerkezetet, a sokféle részképességet feltételező felfogás a helyes, akkor azt várhatjuk, hogy mind az egyéni különbségek, mind pedig az esetleges sérülések pl. Az egyneműséget hangsúlyozó felfogások alapján ezzel szemben azt várhatjuk, hogy az egyéni különbségek is átfogóak, mintegy egyneműek lesznek: aki lassabban fejlődik, minden területen lassabban fejlődik, aki intellektuális sérülést mutat, az minden területen mutatja a sérülést.

Az utóbbi álláspont sokkal inkább heterogénnek tekinti az emberi megismerést és fejlődését, mint az előbbi.

A hallás és látás szerepe a gyermekek kognitív fejlődésében

A fejlődés mechanizmusaira vonatkozó kérdéseken belül kitüntetetten jelentkezik a kiindulási állapot problémája: az, hogy mennyi tudást és milyen szervezettséget mutat az emberi elme, amikor a kognitív fejlődés elindul.

Az, hogy mennyire tekinthetjük gazdagnak a megismerés fejlődésének kiindulópontjául szolgáló genetikai örökséget, természetesen szorosan összefügg azzal, hogy milyennek fogjuk fel magát a fejlődési folyamatot. Tudjuk, vonalak görbülete látással felnőtt ember — sőt már egy hétéves gyermek is — igen gazdag és összetett tudással rendelkezik. Ha, ezzel szemben, azt feltételezzük, hogy génjeink már meglehetősen gazdag tudást hordoznak és írnak át agyunkba-elménk- be az érési folyamatok révén, akkor kevésbé kell hatékonynak tekintenünk a tudáselsajátítás folyamatát — ám ekkor a tudás genetikai kódoltsá- ga válik komoly és nehezen megválaszolható kérdéssé.

Ez a dilemma valójában megint legfeljebb csak látszólag az alapkutatások területe, hiszen a megismerés genetikai alapjainak kérdése egyenesen elvezet bennünket az öröklött és a környezeti tényezők értelmi fejlődésben játszott szerepének kérdésköréhez, amelynek nyilvánvalóan komoly társadalmi és pedagógiai vonatkozásai vannak.

Napjaink kognitív kutatásában két alapvető választípus létezik a kiindulási állapot és a fejlődés alapmechanizmusainak egymással összefonódó kérdéseire.

Az egyik szerint az érett emberi elme alapvető szerkezeti elemei genetikailag rögzítettek, az elsajátítás folyamata pedig sokkal inkább a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából, mint tanulás — ez a közvetlenül Chomsky nyelvelmélete pl. Chomsky, által inspirált kortárs innatizmus alaptétele. Legfontosabb érvei az alapvető kognitív képességek — mint a nyelvhasználat — gyors, univerzális lefutást mutató és a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából ingerszegény környezetben lezajló elsajátításából származnak, illetve a már a korai fejlődésben esetenként megnyilvánuló disszociációkból, amikor valamelyik kognitív képesség szelektív fejlődési zavart mutat.

  1. Árt a látásnak
  2. Méh kenyér és látás
  3. Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből
  4. Bízunk abban, hogy bár az érzékszervek működése és minősége az életkor előrehaladtával csökken, megfelelő optikai korrekcióval szemüveg vagy nagyító az esetek többségében korrigálható a látásélesség.

A másik felfogás szerint — melyet itt konstruktivizmusnak fogunk címkézni — az emberi kognitív rendszer kiindulási állapota kevéssé strukturált és kevéssé specifikus; a későbbi részrendszereket egyáltalán nem determinálják önmagukban a genetikai tényezők. Ezt a felfogást részben az motiválja, hogy nem akar túl sokat feltételezni a genetikai örökségről és a kiindulási állapotról, s az elsajátítást olyan konstruktív folyamatnak látja, amelyben a környezeti ingerlés alapvető, struktúraépítő szerepet játszik.

Legfontosabb érveik idegrendszeri látástudomány, amit úgy hívnak az idegrendszer rugalmasságából és a környezeti ingerlésnek az agykérget strukturáló hatásából indulnak ki pl.

Elman et al. Noha mindkét megközelítés jelen van tiszta formájában is, több olyan modell is született a kognitív fejlődés alapvető tényeinek magyarázatára, amelyek a maguk módján ötvözni kívánják a két fenti attitűdöt pl.

A pszichológiai fejlődés és sajátosságai

Karmiloff-Smith, ; Gopnik és Meltzoff, E modellek jelzik, hogy itt sem minden-vagy-semmi jellegű, éles szembeállításról van szó. Számos fontos lélektani iskola pl.

Piaget szakaszelméletét alább részletesebben tárgyaljuk, itt csak a szakaszfelfogás legfontosabb mozzanatait emeljük ki.

Eszerint a szakaszokon belül folytonos jellegű a megismerés fejlődése, míg a szakaszok közti átmenet minőségi ugrást, a megismerőfolyamatok viszonylag gyors átrendeződését hozza — és ez a megismerés minden területén egyszerre zajlik le. A szakaszokat és a szakaszátmeneteket ezek a felfogások legalábbis részben genetikailag meghatározottnak tartják, és ennek megfelelően a kulturális-szocializációs környezettől nagymértékben — noha nem teljesen — függetlennek is.

Miután feltételezik, hogy a szakaszos fejlődést legalábbis nagymértékben a genetikailag vezérelt érési folyamatok irányítják, a szakaszok sorrendjét merevnek tekintik, úgy vélik, a szakaszok nem cserélődhetnek fel, és szakaszok nem maradhatnak ki a fejlődés során.

Az értelmi fejlődésnek ez a szakaszos jellegű felfogása az as, es évektől számos kutató számára már nem bizonyult kellően árnyaltnak. Ezek a kutatók nem azt vonták a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából, hogy az értelmi fejlődés időről időre minőségi változásokat hozna a gyermek megismerőfolyamataiban és viselkedéses képességeiben.

A mai álláspontra a részleges konszenzus a jellemző. A néha több évszázados múltra visz- szatekintő fenti polémiák ma már nem tekinthetőek teljesen nyitottnak. Ritkán hangsúlyozzák ezt a kutatók expliciten, ám a megismerés és fejlődésének mai kutatói mégis közel vannak ahhoz, hogy legalábbis bizonyos kérdésekben és nagy vonalakban egyetértsenek az alapvető válaszokban. At- ran, — utal ugyanis arra, hogy a tipikus felnőtt, érett emberi kognitív rendszer gazdagon strukturált, azaz számos alrendszerből épül fel, s ezeknek egy része igen erősen specializált egy- egy szűkebb tartalmi területről származó tudásreprezentációk feldolgozására.

3. fejezet: Az emberi megismerés alapjelenségei

Miközben tehát nagyjából egyetértés van abban, hogy a felnőtt ember képességei sokfélék, s egy részük igencsak specifikus, addig éles viták zajlanak arról, mennyiben vannak ott e gazdag és sokféle tudás gyökerei az újszülött elméjében, agyában pl.

Győri, Az alábbiakban először röviden kitérünk az értelmi fejlődés idegrendszeri alapjaira, majd részletesebben ismertetjük Piaget fejlődéselméletét és az azt ért kritikákat, felvázolva egy olyan képet az értelmi fejlődés alapjairól, amely egyszerre tükrözi mai ismereteink lényegi pontjait és ad praktikusan is használható ismereteket.

Az értelmi fejlődés idegrendszeri alapjai Miért fontosak az idegrendszeri alapok? Ebből automatikusan következik az is, hogy az értelmi fejlődés is előfeltételezi az idegrendszer és elsősorban az agy megfelelő fejlődését és érését. Ezek az alapvető tények igen fontos jelenségekben nyilvánulhatnak meg a hétköznapi pedagógiai munkában is.

Két szempontot emelünk most csak ki. Egyrészt, mint hangsúlyoztuk, a zavartalan intellektuális fejlődés zavartalan idegrendszeri fejlődést előfeltételez; ez maga után vonja azt is, hogy az idegrendszer fejlődését befolyásoló, megzavaró bármilyen behatás a fogantatástól az egész életen keresztül komoly következményekkel járhat az értelmi fejlődésre, illetve funkciókra.

a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából

Másrészt, de ezzel összefüggésben, nagyon fontos felismerni a kognitív funkciók, illetve kognitív fejlődés olyan zavarait, amelyek mögött kifejezetten az idegrendszer valamilyen atipikus fejlődése állhat. Ezek mindig igen speciális beavatkozást igényelnek, amelyek elérése érdekében a megfelelő szakemberekhez kell irányítanunk az illető gyermeket, mert az ilyen jellegű problémák jellegzetesen nem magatartásbéli vagy szocializációs-nevelési eredetűek, még ha a laikus számára esetenként annak is tűnhetnek.

Ez azt is jelenti, hogy kialakuló idegrendszerünk már a terhesség igen korai szakaszában ki van téve a környezeti hatásoknak, a magzatot fejlődésének igen korai szakaszában érő káros hatások meglehetősen gyakran komoly idegrendszeri fejlődési rendellenességekhez vezethetnek. Igen fontos a terhes anya megfelelő táplálkozása — például a folsav megfelelő mennyiségű bevitele komoly idegrendszeri fejlődési zavarok kockázatát csökkenti - illetve az, hogy az anyát ne érjék toxikus hatások — a rendszeres alkoholfogyasztás például igen súlyos idegrendszeri fejlődési zavart okozhat a magzatnál.

Az utóbbi évekig úgy gondolták a kutatók, hogy születés után már nem keletkeznek újabb idegsejtek az emberi idegrendszerben. Ma is tényként kezelhető, hogy idegsejtjeink döntő többsége születésünkkor már létrejött. Újabb kutatások azonban kimutatták, hogy idegsejtek még a felnőtt ember agyában is létrejöhetnek, noha arányaikat tekintve nem nagyon nagy számban, ám keletkezésüket nagyban serkenti az, ha az adott agyterületet intenzíven használja az illető személy.

Általában is elmondható, hogy az idegrendszer alapvetően genetikailag vezérelt érési folyamatának elengedhetetlen összetevőjét képezi a megfelelő, mintegy biológiailag elvárt mennyiségű és minőségű környezeti ingerlés. Noha az agy térfogata négyszeresére nő születéstől a felnőttkorig, a születés utáni agyi fejlődés legfőbb folyamata tehát nem az újabb idegsejtek létrejötte, hanem részben 1.

Utóbbi folyamat, a mielinizáció általában hatékonyabbá teszi az ingerületvezetést az idegrendszerben, s ezzel az agyi információfeldolgozást is. Az előbbi két folyamatot — a kapcsolatok kialakulását, illetve a sejthalált — megint csak jelentősen befolyásolja a környezeti ingerlés. Az új kapcsolatok létrejötte az első két életévben a legintenzívebb, a korán érő, a látási feldolgozást végző vizuális kérgi területeken a 4. A mielinizáció folyamata a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából utóbbi agyterületen csak serdülőkorban zárul le teljesen, noha az észlelést és a mozgásvezérlést végző kérgi területeken a látás remeg, mi ez az első hónapokban lényegében lezajlik.

A kutatók úgy vélik, hogy a látszólag feleslegesen létrejött sejtek, illetve kapcsolatok az idegrendszer plaszticitá- sát, rugalmasságát, az esetleges sérülésnek való ellenállás képességét biztosítják, a felesleges sejtek és kapcsolatok pusztulása viszont az információfeldolgozás hatékonyságát növeli. Ez az életkor előrehaladtával csökken, noha még a felnőtt idegrendszer esetében is kimutatható. Az idegrendszeri plaszticitás legvilágosabb példái korai agysérülések esetében figyelhetőek megfogni a látással kapcsolatos kifejezéseket.

Forrás: Solymos alapján saját ábra 2.

Ilyen sérülést többnyire agyvérzés, baleset vagy csillapíthatatlan vérzés, epilepszia, agyi daganat miatt szükségessé vált műtét következtében szenved el a fejlődő emberi idegrendszer. Számos olyan jól dokumentált eset található az irodalomban, amikor például kisgyermekkorban kell eltávolítani az agykérget az ún.

Ilyenkor természetesen a gyermek elveszti az addig elsajátított nyelvi képességeit is.

Számos ilyen esetben azonban az agyi kapcsolatok rugalmas a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából köszönhetően a gyermek újra elsajátítja a nyelvet oly módon, hogy a megmaradt ép félteke veszi át a nyelvi funkciókat.

Ezekben az esetekben akár tökéletesen épek is lehetnek majd a gyermek a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából képességei, noha finomabb kísérleti technikákkal, illetve idegrendszeri vizsgálóeljárásokkal kimutatható, hogy atipikus agyi szerveződés áll a látszólag teljesen ép viselkedéses működés hátterében. Az agy korai nagyfokú plaszticitása fontos szerepet játszik akkor is, amikor példánknál sokkal kisebb, többnyire a születés folyamata során szerzett enyhébb agyi sérüléseket kell kompenzálni a fejlődés során.

A későbbiekben kitérünk még néhány a gyakorlat szempontjából is fontos idegrendszeri- kognitív fejlődési zavarra, most azonban a tipikus értelmi fejlődés alapvető jellemzői felé fordulunk. Piaget klasszikus elmélete Fentebb már utaltunk rá, hogy a legnagyobb hatású, ma már klasszikus elmélet a tipikus értelmi fejlődésről Jean Piaget, nevéhez kötődik.

Noha látni fogjuk, hogy a pia- get-i elméletet számos jogos kritika éri, mégis érdemes kissé részletesebben megismerkedni vele, részben, mert igen fontos vonatkoztatási pont a mai fejlődéslélektanban is, de még inkább azért, mert noha elmélete számos vonásában módosításra szorul, Piaget számtalan megfigyelése igen fontos támpontként szolgálhat a gyermekekkel végzett munkában. Ez lényegét tekintve itt azt jelenti, hogy a genetikailag vezérelt érés és a környezetből származó tapasztalat egymással szoros kölcsönhatásban hozza létre a gyermek fejében a világról való tudást.

Az az információ, amely az értelmi fejlődés során a fejlődő gyermekben létrejön, ott konstruálódik, korábban nem volt megtalálható sem a génekben, sem a környezetben. Piaget azt is hangsúlyozza, a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából a tudás megkonstruálása, felépítése minden egyes gyermek esetében aktív folyamat. Piaget elmélete jellegzetes szakaszelmélet.

A látás

Úgy véli, a szakaszokon belül inkább mennyiségi változás jellemzi az értelmi fejlődést, míg a szakaszok között lezajló átmenet minőségi változást jelent a gyermek megismerőműködéseiben. Ez a minőségi változás egyre magasabb szintű mentális adaptációt tesz lehetővé a környezethez, asztigmatizmus látással 1 a világ viszonyainak és folyamatainak egyre absztraktabb fogalmakban való megértését, a megismerés fokozódó rugalmasságát biztosítja.

Az elmélet jellegzetesen területáltalános felfogást kínál az értelmi fejlődésről. Piaget alapvetően egységesnek feltételezi a gyermeki — és felnőtt — megismerőműködéseket, elmélete a kog- níciót értelmi működést egységes egészként kezeli. Piaget szerint a megismerést és annak fejlődését két, dinamikus egyensúlyban lévő folyamat teszi lehetővé, szolgálja ki mindvégig a fejlődés a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából, ebben közösek a szakaszok.

Az egyik ilyen folyamat az akkomodáció. Ennek lényege, hogy a gyermek a fejében lévő reprezentációkat hozzáilleszti a világhoz, azaz a gyermek a tudását változtatja meg annak érdekében, hogy az illeszkedjék a valósághoz. Piaget hangsúlyozza, hogy ugyan időről időre e folyamatok egyike átmenetileg túlsúlyba kerülhet, ám hosszabb távon dinamikus egyensúlyban, ekvilibriumban kell lenniük.

Bármelyik folyamat tartós és erőteljes túlsúlyba kerülése ugyanis katasztrofális következményekkel járna: ha a gyermek elméjében az akkomodáció kerülne az emberi látás csodálatos, akkor nem lenne képes továbbá már állandónak észlelni a valóságot, hiszen tudását minden pillanatban ahhoz illesztené, folyton módosítaná.

Ha az asszimiláció jutna ilyen túlsúlyra, az pedig egyfajta hallucinatorikus jellegű élményekhez vezetne, hiszen ekkor a gyermek belső világa folyamatosan felülírná a külvilág észlelését.

A két folyamat egyensúlyára törekvés Piaget szerint a kognitív fejlődés egyik legfontosabb hajtóereje. Végül, Piaget elméletében erősen hangsúlyozza a gyermek aktív szerepét saját értelmi fejlődésében. Ez az aktivitás kétféle értelemben is jelen van. Egyrészt, az értelmi fejlődésben igen fontos a gyermek viselkedése. Ez, mint látni fogjuk, egyértelműen következik már abból, ahogyan Piaget az első két év értelmi fejlődését rekonstruálja — az ún.

a látás fontossága a mentális fejlődés szempontjából

Piaget szerint azonban a gyermek cselekvéses aktivitása a további szakaszokban is igen fontos szerepet játszik. Másrészt, az aktivitást mint a megismerésre irányuló aktív mentális erőfeszítést is hangsúlyozza; a gyermek az ő szemében aktív megismerő, egyfajta kis kísérletező, akiben belső hajtóerő működik a világ jelenségeinek megismerésére, megértésére.

További a témáról