Dovlatov a látásról. Kiemelt értékelések

Könyv - Keserű humorista - Szergej Dovlatov: A kihelyezett tagozat - Válogatott elbeszélések Bán Zoltán András Zene Az ben Ufában született, ben New Yorkban meghalt Szergej Dovlatov as emigrációjáig élte a szovjet Dovlatov a látásról egyszerű, mindennapi és iszonyatos életét, hogy Tolsztoj híres mondatával szóljunk.

Volt egyetemista, lágerőr egy köztörvényes zónában, idegenvezető, újságíró, munkás, bokszoló, amatőr filmek szereplője, zokninepper, valutaüzér és még sok más, vagyis nagyjából minden, csak orosz író nem tudott lenni, mivel hazájában gyakorlatilag egy sor szépirodalmat nem publikálhatott.

És közben ivott is, egészen brutális, szovjet mértéktelenséggel, mely még ennek a különösen jó fizikummal megáldott - atletikus, centire nőtt - embernek is végzetesen betett; korán halt meg, és szürrealistának elképzelt temetésén nyilván a pokoli mennyiségű vodkásüveg állhatott volna díszőrséget. Ajánlom Az ben Ufában született, ben New Yorkban meghalt Szergej Dovlatov a látásról as emigrációjáig élte a szovjet író egyszerű, mindennapi és iszonyatos életét, hogy Tolsztoj híres mondatával szóljunk.

De hát akkoriban szinte Dovlatov a látásról így élt, és éppen ez a legiszonyatosabb. Ám Dovlatov valahogy természetesnek találta ezt, illúziók nélkül vegetált és írt, erősebb önsajnálat, öncsalás és maszkírozás nélkül. Általában is idegenkedett bármiféle véglettől, meglehet ettől igen szépen kifejlett Dovlatov a látásról óvta meg. Így aztán voltaképpen egyik irodalmi mozgalomhoz sem csatlakozott, nem volt "talajos", de "liberális" sem, se archaizáló, se modernkedő, se zsidó, se muzulmán, se katolikus, pravoszláv; Salamov és Szolzsenyicin egyként távol állt tőle, noha természetesen mindkettő nagyszerűségét elismerte.

A zóna című "regényében" világosan beszél, miután felidézi az általános véleményt, miszerint "a lágertéma Dovlatov a látásról. Az olvasó unja már a végtelen börtönmemoárokat.

Szolzsenyicin után a témát le kell zárni Természetesen én Dovlatov a látásról vagyok Szolzsenyicin. De ez megfoszt talán engem a létezés jogától?

Én pedig úgy gondolom, hogy a pokol mi magunk vagyunk Dovlatov ebben látás a műtét után fórum hitt. Erősen ateisztikus antropológiájában az emberek kivonják magukat bármiféle kategorizálás alól.

A lágerélet amely szinte pontos leképezése a "szabad" társadalom életének megismerése adta ennek a tapasztalatnak a hitelét: "meggyőződtem róla, hogy ostobaság az embereket roszszakra és jókra felosztani.

Ugyanúgy, mint kommunistákra és pártonkívüliekre. Vagy gonosztevőkre és szentekre. Sőt mi több, férfiakra és nőkre.

Nyikolaj Alekszejevics Osztrovszkij

Az ember a felismerhetetlenségig megváltozik a körülmények hatására. A lágerben különösen. Szinte bármelyik elítélt alkalmas lett volna lágerőrnek. Szinte bármelyik lágerőr rászolgált a börtönre. Ha nincs kitüntetett morál, ha nincs transzcendencia, akkor semmi nincs, csak az abszurd létezés, a pokol, ami, mint megtudtuk, "mi magunk vagyunk". De Dovlatov ebből mégsem sötét, vigasztalan emberképet alkotott meg magának és olvasóinak. Világa abszurditását és ennek megfelelően képtelen humorát talán mindenkinél mélyebben átérezte, és persze ábrázolta is; e téren talán csak a szintén alkoholista Venyegyikt Jerofejev állítható párba vele.

Pavel Petrovics Bazsov

Hiszen a pokolnak is van humora a táborban például szocialista felajánlást tesznek: "A lágerben elkövetett gyilkosságok számát huszonhat százalékkal csökkentjük. Nem volt ő sem Tolsztoj, sem Dosztojevszkij, sem Salamov vagy Szolzsenyicin. Azaz inkább köznapi és inkább kicsi, nagyon is a földön járó, se szent démonokra, se szent mártírokra nem Dovlatov a látásról irodalmat művelt, ami persze nem értékítélet, hanem kísérlet a Dovlatov-féle művészi érzület, az esztétikai észjárás megközelítésére.

Amikor kirúgják az újságtól, adnak neki még egy esélyt a pártbizottságon: "Menjen el egy gyárba.

Bizonyítson a nehéz testi munkában. Legyen munkáslevelező. Jelenítse meg tudósításaiban a való életet Humorista alkatának megfelelően Dovlatov nem a nagy orosz regény mámorában, hanem inkább Mihail Zoscsenko vagy Bulgakov karcolatainak megfelelő modorban alkotott - ez is részben elválasztja őt a "szent orosz" irodalomtól.

Jellegzetes műfaja a novellaciklus, a laza emlékezések nagyon is átgondolt, látszólag szervezetlen és szerkesztés nélküli, ám valójában erős gerinccel rendelkező sorozata, az idősíkok váltakozásával, sok kommentárral, reflexióval, filozófiai aforizmával, amelyek könnyen befogadhatóak, áttekinthetők, első látásra is érthetőek, mégsem súlytalanok vagy laposak. Ebben a felfogásban írta remekeit: A bőrönd, Kompromiszszum, Puskinland.

Egyik utolsó könyve, az Európa Könyvkiadó remek Dovlatov-sorozatának legfrissebb darabja, A kihelyezett tagozat már Amerikában íródott. A könyv második részében közölt "válogatott elbeszélések" inkább csalódást Dovlatov a látásról.

Könyv - Keserű humorista - Szergej Dovlatov: A kihelyezett tagozat - Válogatott elbeszélések

Talán csak a Szőlő emelhető ki közülük, a többi részben erőltetett, részben lapos, humoruk inkább újságírói, semmint valódi írói vénára vall. Cselekménye egyszerű: a rádióadó, ahol New Yorkban emigránsként dolgozik, az írót Los Angelesbe küldi, ugyan adna hosszabb tudósítást az orosz emigráció egyik nagyszabású, többnapos konferenciájáról, melynek szereplői összességükben úgy Dovlatov a látásról, mint az orosz szovjet világ "kihelyezett tagozata". Dovlatov persze az első pillanatokban érzékeli a helyzet abszurd és nevetséges mivoltát a küldöttek már az összejövetel nevében sem tudnak megegyezni, egyszer konferencia, egyszer szimpózium, megint máskor értekezlet Fokozza a képtelenséget, hogy szállodai szobájába állapotosan és egyetlen dollár nélkül váratlanul betoppan tizenöt éve nem látott szerelme, Taszja, aki ugyancsak emigrált időközben.

Ez megindítja az emlékezés folyamatát, Dovlatov a látásról egy részében Dovlatov még mindig a régi színvonalon dolgozik. Sok mulatságos és fölényesen szellemes részlete ellenére egészében mégis kissé fáradt kisregény, sok benne a rutin, a régi trükkök megismétlése, a régi helyzetek sokadszori átbeszélése a kötet második részében közölt elbeszélés, Az irodalom folytatódik ugyanezt az anyagot dolgozza fel erősen zsurnalisztikus hangvételben.

Mintha Dovlatov amolyan jellegzetesen Dovlatov-elbeszélést írt volna, tűz és hit nélkül, eléggé kiégetten. Megint önéletrajzi a szüzsé, de ez a figura, ez az Amerikában is eléggé elveszetten tévelygő régi alkoholista mintha már nem hinne se magában, se alakjaiban.

Hallgatói dolgozatok (Szlavisztika Intézet) - Böngészés - szerző: "Regéczi, Ildikó"

Taszja figurája így nem sikerülhetett, nem mérhető a Puskinland lapjain felbukkanó feleség alakjának plaszticitásához, szomorú belső szépségéhez - a különféle férfiak közt vergődő, az emigrációban otthontalan "orosz szépség" képét pedig Dovlatov sokkal mélyebben és megkapóbban rajzolta meg a Külföldi nő című kisregényében. És a szatíra nyila sem olyan fájdalmasan - ugyanakkor szeretetteljesen - sebző, mint a szovjet korszak írásaiban; roszszabb pillanataiban a szöveg belevész a kissé lapos anekdotázásba.

Dovlatovnak - mint szinte összes pályatársának, talán Brodszkijt kivéve, aki egészen a Nobel-díjig jutott - rosszat tett a disszidálás; noha nem volt "talajos", mégis részben elveszítette a talajt a lába alól, elúszott mellőle a szovjet abszurditás éltető közege. Vagyis talán mégsem volt igaza annak a szereplőjének, aki így kiáltott fel: "Ott a haza, ahol a vodka van! Jóval hitelesebb és megrázóbb Dovlatov a látásról egy naplóbejegyzése: "A legnagyobb tragédia életemben Anna Karenina halála!

Európa,oldal, Ft.